Régebbi, de nagyon szép operafilmen láttam Csajkovszkij Anyegin c. operáját. A szereplőket prózai színészek játsszák és élvonalbeli énekesek éneklik. Így minden a lehető legjobb. (Mondom én, hogy az effajta megosztott színrevitel az igazi... :-) )
Az opera Puskin (Jevgenyij) Anyegin c. verses regénye alapján készült, ami régen kötelező olvasmány volt az iskolában, feltehetőleg az ma is. (Az egész mű - Áprily Lajos fordításában - elolvasható a neten, a címbeli és későbbi idézetek is ebből valók.)
Mindenesetre arról szól, hogy a "világ végén", egy vidéki kúriában nevelkedő úrikisasszony, Tatjana Larina szerelemre lobban Jevgenyij Anyegin, a valamivel idősebb világfi iránt, aki birtokszomszédjuk. Sőt mi több, ifjúi hevületében áthágja az íratlan szabályokat, s megírja érzéseit Anyeginnek:
Én írok levelet magának - Kell több?
Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
Így kezdődik a levél, amelyet a világ szinte minden pontján egyformán ismer ma számos romantikus lelkületű ifjú s leány. Anyegin úri módon viselkedik Tatjánával, nem használja ki, nem árulja el, de értésére adja, hogy tőle nem számíthat viszonzásra, mivel ő, Anyegin nem vágyik házasságra és családra.
Anyegin barátja, az ugyancsak szomszéd birtokos Lenszkij, a költő, Tatjána húgába, Olgába szerelmes. Együtt mennek Tatjána születésnapi báljára is, ahol Anyegin - rosszkedvű lévén, barátját bosszantani akarván - flörtölni kezd Olga kisasszonnyal. Lenszkij ezt zokon veszi, összevesznek, s Anyegin párbajban lelövi Lenszkijt.
Az unalom és a csömör érzése mellett most már a lelkifurdalás is kínozza Anyegint, külföldön bolyong, s amikor évek múlva hazatér, Tatjánát nagyvilági hölgyként, egy (idős) herceg feleségeként látja viszont. Rossz férfireflexszel természetesen "bepróbálkozik" nála. Tatjána bevallja, hogy még mindig szereti, de (ennél többet) nem vét a házastársi hűség ellen.
Anyegin élete pedig most már valóban a teljes csőd, feltehetőleg rájön ugyanis, hogy mindent elveszített: Tatjána annak idején nemcsak a szerelmet, hanem a kiutat, az értelmes életet is kínálta neki, nemcsak az asszonya, hanem a megmentője is lehetett volna.
A zene nagyon szép és most már sejtem, honnan jön az orosz könnyűzenében, a műdalokban megtalálható, jellegzetesen érzelmes attitűd, dallamvezetés. :-) Mindez legalábbis már Csajkovszkij operájában is megtalálható.
Tatjána levél-jelenete elég hosszú, de minél többször nézi/hallgatja az ember, úgy lesz egyre szebb és szebb. Vera Kononova énekel. Így kezdődik - nyers fordításban - az ária:
Pusztuljak tán el, de előbb
Legyen enyém e varázsos boldogság
S a reménysugár, hogy megismerem életem örömét
A vágy bűvös mérgét iszom
S álmok űznek: mindenütt végzetes csábítómat látom.
Ezután írni kezd a lány, aztán persze összetépi és újra meg újra próbálkozik. Végül rátalál és nagyjából elénekli, leírja azt, ami a prózai műben is olvasható (lásd a linket fentebb). A záró sorok költői fordításban:
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...
Híres részlet Lenszkij "Kudá, kudá" (Hová, hová) c. áriája is, a lírai tenorok egyik kedvence. Ezt Lenszkij - legalábbis hagyományosan - közvetlenül a párbaj előtt énekli, számot vet benne szomorú sorsával, boldogtalan szerelmével. Fél a haláltól, s csak azt reméli, hogy Olga majd eljön a sírjához. Fekete Attila énekel.
Ha Lenszkij áriájának tökéletes élvezetéhez talán Oroszhon némi ismerete is szükséges, a "Polonaise" (Polonéz) tényleg mindenkinek szóló csemege. Ez utóbbi Gremin hercegnek, Tatjána férjének a bálján hangzik fel: kirobbanóan energikus, fiatalos, csodálatos! Biz' isten, azon a bálon, a Polonaise-re még én is roptam volna (pedig egyébként a tánc inkább a rémálmaimban szokott előjönni). Talán még csengőhangnak is jó lenne. :-)
Most kísérőzeneként halljuk a Polonaise-t két Anyegin-előadás bemutató videójában, az egyik hagyományosabbnak, a másik viszont nagyon modernnek tűnik. Itt pedig egy San Francisco-ban működő balettársulat bemutató videójában táncolnak rá.
Node, node, node - szokta mondani gondolkodás közben bölcs kollégám és barátom, s mondom most én is. Merthogy az operafilm elején s közben is orosz népzenei motívumok tűnnek fel. Nem tudom az Olvasó hogy van vele, ha nálam műzene és népzene "ütközik", mindig a népzene lesz a "győztes". Az utóbbi letisztult egyszerűsége verhetetlen.
Lássuk-halljuk tehát az egyik népszerű orosz népdalt - no, talán az előadásból le kell vonni egy kis "Akácos út" effektust. (Én szovjet egyetemistáktól hallottam először, valaha régen.) Arról szól a dal, hogy egy kozák legény rossz álmot lát: lova megbokrosodik, a szelek pedig letépik fejéről fekete sapkáját. Elmegy a jeszaulhoz, a kozák elöljáróhoz, bölcshöz, aki megfejti az álmot: Ой пропадет он говорит, твоя буйна голова.
Hát, nem valami vidám - de szerintem szép. (Persze szó volt itt már a nekünk legszebb magyar népdalkincsről is: lásd a Háry János Debrecenben c. bejegyzést.)
Nem is olyan régen még magyarul énekelték színházainkban az operákat, az Anyegint is. Házy Erzsébet és Korondi György felvétele ma is nagy élmény, ha rábukkan az Olvasó.
Kérdéseink pedig a következők:
1. Mit mondott a jeszaul? :-)
2. Mit gondoltok a párbaj intézményéről?
3. Műzene vagy népzene?
