Pénteken volt az operabérletünk második előadása, Szergej Prokofjev: A tüzes angyal ("L' Ange de Feu") c. operája.
Nagyon tömören összefoglalva: A mű 1920 körül készült, de 1955-ben mutatták be először. Egy látomásokkal küzdő lány története, aki egy életre beleszeret a vízióiban megjelenő Mádielbe, a tüzes angyalba, s ezt az érzést követve botrányos és szerencsétlen kapcsolatba bonyolódik az angyal földi megtestesülésének hitt ifjú gróffal. Elűzi viszont magától azt a férfit, aki - igaz földhözragadtan, de - szereti őt, zárdába kerül, majd - boszorkányság, az ördögtől való megszállottság gyanúja miatt - az inkvizíció bírósága elé kerül.
Bár a történet a középkorban játszódik, a rendező - Silviu Purcarete - időben későbbre tette, illetve az ördög színházában játszatja le. Az egyes jelenetekben szinte mindig jelen van ördögök, kísértetetek, zombik egy csoportja, akik fura hátterül szolgálnak és feladatokat hajtanak végre, utóbbiakat nyilván az ördög/végzet diktálja.
A rendezés koncepciózus, mozgalmas, nagyvonalú és komplex, remekül egybefoglalja a történetet és a zenét. Üzenete összetett, többféleképpen is értelmezhető. Én úgy fordítottam le magamnak, hogy a mű egy (érzékeny) nő érzelmi életének egy szakaszát mutatja be, amelynek során - kezdeti ideáljait elveszítve - csalódott, kiégett, önmagával meghasonlott asszonnyá válik, lelkileg szinte megsemmisül. Sorra végigmegy a különféle fázisokon, ami a férfiakkal való kapcsolatát illeti: rajong, szeret, ravaszkodik, kihasznál, eldob. Ám az újrakezdés lehetősége még felsejlik valahol. Mindez úgy, ahogyan a nő gondolataiban, érzéseiben tükröződik.
Itt elolvasható, mit gondol a rendező a műről - utólag találtam rá. Hát, bevallom, nekem a farce, bohózat nem egészen ezt jelenti, legalábbis a szó közvetlen értelmében. De legyen bármi is a színpadon - ezúttal hat.
A zene, hát az "modern", még ha csaknem 100 éves is. Kétségkívül van kifejező ereje, mondanivalója, de azért nem éreztem olyasféle "katarzist", amit például Bartóknál szinte mindig.
Sokszor eszembe jutott az előadás alatt Bulgakov Mester és Margarita c. regénye, amit sokkal előbb olvastam, mint, hogy ezt az előadást láttam volna. Ebből az alapállásból sok minden "visszaköszönt": az élő alakok színháza (Bulgakovnál sakktábla), az ördög trükkjei, az orgia-jelenetben a férfin (Bulgakovnál ártánnyá varázsolt férfin) lovagló eksztatikus nő stb. Persze, lehet mindezeket az általános Mefisztó-mítosz (vajon tényleg mítosz?) részeinek is tekinteni, amelyből mindenki egyformán vehet. :-) Kiváncsi lennék, milyen lenne ez a mű filmként, középkori, teljesen naturalista, a látomásokat tekintve kissé horrorisztikus környezetben.
Renátát, a lányt Rálik Szilvia, segítőjét, majd reménytelen imádóját, Ruprechtet, Busa Tamás keltette életre. Mindkettejük hangja szépen szólt, nekem Busa Tamás hangszíne - a maga hangfajában - jobban tetszett, de hát ez teljesen szubjektív. Színészileg Rálik alakítását meggyőzőbbnek éreztem, Busánál hiányoltam némi többlet-energiát - ez megint teljesen szubjektív.
Viszont őszinte elismerésem nekik, a többi szereplőnek, a zenekarnak és a karmesternek (Kocsár Balázs) - legyenek bármilyen profik -, hogy ezeket a "dallamokat" - a francia szöveggel "súlyosbítva" - meg tudták tanulni/tanítani és át tudták azokat a közönségnek adni. Azt hiszem, egy ilyesfajta modern műnél ez már önmagában is nagy haditett. A zenekart illetően azért inkább a fortékra emlékszem, mint a piánókra.
Az inkvizítor fontos szerepét ezen az esetén Wágner Lajos játszotta, találékonyan vette fel a szerep követelte, nem igazán méltóságos alapállást.
Kiemelendő a prózai színész Trill Zsolt, aki néma szereplőként - a lélek mélyét is megmozgatva - félelmetes, ugyanakkor összetett figuraként ábrázolta az életet-előadást diktáló Mefisztót.
A szokatlan zenei és színpadi miliőben az operai kórus és tánckar szépen helytállt. Ám ezúttal még kényesebb feladatok elé állították őket, mint a Hunyadi Lászlóban, feltéve, hogy ők játszották - többé-kevésbé hiányos öltözetben - az ördög diktálta kényszer-orgiát is.
A diszletek és jelmezek (Helmut Stürmer) sötét, reménytelen, zavaros, széteső, olykor fenyegető atmoszférát teremtettek, ugyanakkor a színpadkép kellően mozgalmas, dinamikus volt. A mágia tudoránál tett látogatás jelenete például - a fenyegetően mozduló ember-kutyákkal - hátborzongatóan emlékezes marad.
Az előadás, szereposztás további részleteit illetően hadd utaljak a Csokonai Színház ismertetőjére.
A művet az Armel Operaverseny és Fesztivál keretein belül mutatta be a Színház. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze meg az előadást, érdekes élménnyel, értékes tapasztalatokkal lesz gazdagabb. S hátha egészen mást lát benne, mint én - ami jó.
Ugyanakkor a debreceni előadás - másik szereposztásban - megtekinthető az Arte Live Web honlapon is. Ott Cristina Baggio a lány, Haja Zsolt játssza Ruprechtet, az inkvizítor pedig Cseh Antal.
A Hunyadi Lászlót a múltkor - dohogva - még végignézte az a konzervatív ízlésű nézőtéri szomszédunk, aki most a szünet után már nem tért vissza a helyére. A többség persze maradt, s kétszer kitapsolta a végén a szereplőgárdát.
Hogy áll az Olvasó a modern komolyzenével, operával?
