A sajtóhíradások szerint 2020 július 28-án, 83 éves korában elhunyt Horváth Bálint operaénekes. 

Eddig a tömör tényközlés, én azonban azt is gyászolom benne, akinek kiváló tenorhangja és illúziókeltő színpadi megjelenése révén - középiskolás koromban - az opera világa magához vonzott és csodás élményekkel gazdagodhattam. Később már a feleségemmel együtt csodáltuk a művészetét. Természetesen ő erről mit sem tudott, hacsak később  elébe nem került ez az operablog, amelyet már jóval a visszavonulása után kezdtem el írni. 

Az utóbbi időben érdekes "karanténinterjút" adott  Horváth Bálint és felesége, Mészöly Katalin, az Operaház örökös tagja (lásd még az Operacafé videoportréját is). Olyan részletek is előkerültek, amelyek korábban nem voltak ismertek az egyszerű néző számára.

Én minden fontosat leírtam a Horváth Bálint - a Tenor c. blogbejegyzésemben, amit róla gondolok. Természetesen tudnék számtalan kis momentummal szolgálni, amelyek megmaradtak az emlékezetemben. Például, amikor Bánk bánként Petur fölé magasodott és az összeesküvők gyűlésével kapcsolatban úgy énekelte, hogy "Várjatok ráááám", hogy tán még a falak és a villanyfények is megrezdültek tőle.

Ám ő volt az, akinek a hangja nemcsak nagy vivőerejű, de szép színű is volt, bizonyos fekvésekben egyenesen gyönyörű. Éppen ezért sajnálom, hogy - tudtommal - koncerteken kevésszer lépett fel.

A fenti interjúja szerint meg kellett harcolnia a harcait a színpadon kívül is. Ez tükröződik a pálya egynémely kanyarjában, a korainak tűnő visszavonulásban is.

De mindez már kevéssé érdekes, csak az számít, amit adott nekünk - és az nem kevés. Helye van az opera nagykönyvében, de ami talán még fontosabb, tovább él emlékeinkben, a fülünkben és a szívünkben.  

Nyugodjon békében.