Egyiptom partjainál hétágra süt a nap, de hiába, mert történetünk az ősi Galliába visz bennünket. :-)
Vincenzo Bellini - méltán híres - Norma c. operája egy "árulás", egy tiltott szerelem, s egy szerelmi háromszög tragikus végű története. Norma, a gallok főpapnője régóta titkos viszonyt ápol Pollionéval, a megszálló Római Birodalom prokonzuljával, két gyermeke is van tőle. Pollione azonban beleszeret a fiatal Adalgisába - egy másik papnőbe - s ráveszi, hogy szökjön majd el vele Rómába.
Norma - egy félreértés révén, éppen a naiv Adalgisatól - megtudja Pollione hűtlenségét, s hirtelen összekeveredik benne a szerelem, a bosszúvágy és a népével szemben érzett bűntudat - őrültségeket akar elkövetni. A gallok közben kitört Róma-ellenes felkelése sajátosan oldja meg a helyzetet: Pollionét elfogják, máglyára vetik, Norma azonban őt megelőzve, önként lép a máglyára, s a halálban újra megtalálják egymást.
Az opera leghíresebb áriája a "Casta Diva" ("Chaste Goddess", kb. Tiszta istennő) kavatina, amelyet Norma az összegyűlt nép előtt énekel, s benne - érthetően - békéért fordul az istenséghez. Szeretné elkerülni vagy legalább késlelteni a vérontást, a rómaiak elleni felkelést, amelyben neki Pollione ellen kellene fordulnia. Ugyanakkor már érzi, hogy kapcsolatukban nincs minden rendben, s a cavatinát követően - titkos gondolatait elénk tárva - ennek hangot is ad.
A "Casta Diva" a szopránok álma és rettegésének tárgya egyszerre. Merthogy nagy hangot igényel, magas fekvésű részei vannak, s énektechnikailag sem könnyű. Valamirevaló operakedvelő annak megállapításával kezdi, vajon eredeti fekvésben vagy letranszponálva hallja-e az áriát. :-) Az operatörténet feljegyezte nagy Norma-alakítások többek között hozzájuk fűződnek: Rosa Ponselle, Maria Callas, Joan Sutherland, Edita Gruberova.
Különösen Maria Callas alakítása maradt meg a köztudatban. Ahogy mondják, nemcsak elénekelte a szerepet, hanem életet is lehelt a figurába. Először mi is az ő "Casta Diva" előadását mutatjuk be (a weblapon kattintsunk rá a "Casta Diva" linkre).
Természetesen számos más előadással is találkozhatunk. A mai előadók közül nekem nagyon tetszik Hasmik Papian előadása, egy sajátos értelmezésű Norma-DVD előzetesén a Casta Diva első versszakát hallhatjuk-láthatjuk tőle. De sokan szeretik például Maria Gulegina Norma-alakítását is (Maria Guleghina, Mapия Aгacoвнa Гулeгинa).
Callas élete, pályája egyfajta - nem vidám - regény. Mario Del Monaco, a hőstenor visszaemlékezéseiben (1) az "isteni" Callasról, a Norma körüli csatározásokról is olvashatunk. Zeffirelli rendezte a Mindörökké Callas ("Callas, Forever") c. játékfilmet, amely a búcsúzó művésznő utolsó nagy lehetőségéről, s ennek kapcsán a művészet őszinteségéről, értelméről, értékéről szól.
A "Casta Diva" alkalmas kísérő- vagy háttérzenének is. A Valami Amerika 2-ben a vicces gengszter kocsijából Korda György slágere hallatszik ki, a világot tönkretenni akaró, zseniális őrült az amerikai filmekben természetesen a "Casta Diva"-ra mulat.
Az Operababes duó sajátos, kétszólamú feldolgozásban énekli a Casta divát. Nem rossz, de a klip nekem nem egészen az istenséghez könyörgést fejezi ki.
Az ilyen "főfoglalkozású" crossover énekesek nagyon érdekesek, a csúcsot talán a nagyon szép hangú tenor, Mario Lanza viszi, aki rengeteg operaáriát énekelt el filmen, stúdióban, de szinte soha nem lépett fel operaszínpadon. Vajon mondhatjuk, hogy aprópénzre váltják a tehetségüket? Vagy épp ellenkezőleg, feláldozzák magukat a komoly műfajok népszerűsítéséért, hiszen, ha mondjuk, popot énekelnének, még népszerűbbek lehetnének? Mindegy: a Casta Diva így is szép.
Szereti-e az Olvasó, ha a reklámokban, filmekben háttérként operazene szól? Miért?
1. Mario Del Monaco: Életem és sikereim, Zeneműkiadó, Budapest 1984.
