Érdekes elmélet/tapasztalat/megfigyelés, hogy a baritonok fiúkorukban inkább szopránok, a tenorok pedig inkább mezzók/altok. Mutáláskor aztán a magasabból mélyebb hang lesz és fordítva. Persze lehetnek kivételek.

Nagyon érdekes példa a szoprán --> bariton átváltozásra Jacques Imbrailo esete. Ezen az általa közzétett felvételen az Éj királynőjének híres koloratúrszoprán áriáját énekli Mozart Varázsfuvolájából. A hang valóban szoprán színezetű, jó vibrátójú, egyfajta értelemben szép. Feltéve persze, ha elfogadjuk, hogy egy gyereknek szabad ilyesmit énekelnie, ami akár veszélyeztetheti is a hangszálait. Ez az ária még a felnőtt női szopránénekeseknek sem könnyű falat, itt például Diana Damrau adja elő.  Imbrailo egyébként egy  fiúkórusban énekelt.

Ugorjunk most pár évet időben. Ezen a felvételen Bizet Gyöngyhalászok c. operájából Nadir és Zurga kettőse szól (ritka eset, francia helyett angolul), amelyben visszaemlékeznek, hogy a fiatal pogány papnő, akibe mindketten szerelmesek voltak, milyen gyönyörű volt, amikor a templomban megjelent és imára szólított. Egyben megesküsznek, hogy barátságukat ez a közös emlék nem gyengíti, hanem inkább erősíti majd. Az operairodalom e talán legszebb férfi-kettősében a jobb oldalon a felnőtt Jacques Imbrailo áll és Zurga, a gyöngyhalász-király szerepét énekli érett bariton hangon. Mellette Robert McPherson, Nadirt énekelve referenciaként is szolgál most, ő igazi, szép hangú tenor. (Azt pillanatnyilag nem tudjuk, sajnos, hogy McPherson mezzo/alt volt-e gyermekkorában vagy sem. :-) )

Hangi átalakulásról szól Mélyből magasba c. posztunk is, amely legújabb kedvencünk, Bogdan Mihai tenor önvallomásán alapszik.