A szőke, göndör hajú, teuton vonású Grál-lovag - pallosát kezében tartva - áll vértjében és szomorúan énekel. A Grál-elbeszélést. Arról, hogy Montsalvat várában őrzik a szent Grált, ott lakoznak a földöntúli erejű Grál-lovagok, akiknek az a  feladatuk, hogy igazságot szolgáltassanak az ártatlanoknak. Az uralkodó a dicső Parsifal király, ő maga pedig a király fia, Lohengrin.

Nos, ki (ne) szeretne ilyen Grál-lovagot magának a gyengébb nem köréből?

Emlékeztetőül, Wagner Lohengrin c. operájában Brabanti Elzát azzal vádolják, hogy a hercegi trónért szeretőjével együtt megölte testvérét. Már megszületett a halálos ítélet, amikor egy ifjú lovag jelentkezik, aki - Elza ártatlanságát a kor szokásai szerint bizonyítandó - sikeresen megvív a vádlóval és feleségül veszi Elzát. Csak annyit kér, hogy Elza soha ne kérdezze, ki ő és hol van hazája. :-) De Elzát gonosz ellenségei mégis ráveszik erre. Válaszul a lovag - a Grál-elbeszélésben - elmondja a fentieket. Ezután viszont, mivel kiderült, ki ő, távoznia kell. Előtte még feltámasztja Elza öccsét, de Elza a távozását követően holtan esik össze.

A másik videón a szőke fürtös teuton bepattan a stúdióba és az összegyűlteknek elnyomja az Animals-együttes nagy slágerét, a felkelő Nap házát (House of the Rising Sun). Gondolom, itt nincs szükség hosszas bemutatásra. Amikor fiatalok voltunk, ezen a dalon tanultunk gitározni, ámoll, cédúr, dédúr, efdúr, ha jól emlékszem. Az énekszólam nagy terjedelmű, igényes, de a teutonnak nem okoz gondot.

Miért énekel Lohengrin Animals-dalt?

Peter Hofmann - rockzenekari tagság, 7 éves ejtőernyős katonai szolgálat után - operaénekesi tanulmányokat folytatott és a különféle Wagner-hősök megformálásában üstökösszerű pályafutást mondhatott magáénak. Az 1970-es évek közepén pár év alatt jutott el a csúcsra és körülbelül 10 éven át maradt ott.

A világ legnagyobb operaházai versengtek érte, mégis párhuzamosan foglalkozott könnyűzenével is. A 1980-as évek végétől pedig gyakorlatilag odahagyta az operát és csak musicalt, klasszikus rockot, egyéb könnyűzenét énekelt. A váltás okaként hangi problémákra szoktak utalni, amelyeket a nem tökéletes technika és a túlzsúfolt fellépésnaptár okozott volna. Nyomot hagyott, s talán sikeres volt a könnyűzenében is, de ott - kisebb hanggal - alighanem nagyobb sztárok is voltak nála.

Hofmann - a tenorok átlagához képest - meglehetősen férfias és jóképű volt és például Lohengrin szerepében külsőleg is Grál-lovag tudott lenni. Szőke volt, göndör és - a sztereotípiák szerint - nagyon-nagyon  német, germán sőt teuton. :-) Előnyös külseje segíthette, hogy "ne haljon éhen" a könnyűzenei iparban sem. Színésznek is kivételes volt.

Nem volt szerencsés a magánélete, válásai után viszonylag szerényen élt. Parkinson-kóros lett és mindössze 66 évesen tüdőgyulladásban elhunyt. Pályafutását, emlékét ma emlékszoba őrzi.

El lehet töprengeni azon, vajon mennyire autentikus az Animals-dalban Hofmann, jobb, hitelesebb-e az eredeti énekes, Eric Burdon, aki mai is közöttünk él. Le lehet-e tompítani annyira a Lohengrinben felhangzó óriási hőstenor (Heldentenor) hangot (amelyet egyes kritikusok mégis Wagnerhez túl könnyűnek tartottak), hogy itt is jó legyen? Elég-e a hangnak szimplán szépnek és férfiasnak lennie vagy kell valami egyéni, rekedt vagy karcos szín?

De alighanem egyetértünk abban, hogy bár sikeres, de fura és valahol szomorú életút volt ez.

A Guardian búcsúztató cikke (egyébként a többi is) sok érdekességet tartalmaz. Többek között azt állítja, hogy az 1976-os bayreuthi Ring-előadáson Siegmund szerepében - partnerével, az ugyancsak vonzó Jeannine Altmeyerrel együtt - a rendezésnek is köszönhetően olyan erotikus üzenetet közvetítettek a színpadról, amellyel akkoriban ritkán lehetett találkozni és amely tulajdonképpen megalapozta a későbbi hasonló operarendezéseket is.

A cikk jól érez rá a humorra, hogy miután Hofmann lényegében abbahagyta az operaéneklést, első nagy sikere éppen az operaház fantomjának szerepe volt. Szóval énekesből fantom lett. :-)

Napjainkban a kiváló tenor, Rolando Villazón kényszerült egy hangszáloperáció miatt arra, hogy átgondolja énekesi pályafutását, többek között azt, hogy most milyen operákban és koncerteken énekeljen. Arról nem tudok, hogy könnyűzenei pályafutásba kezdett volna.

Mario Lanza pedig talán másik példa arra, amikor valaki -  kiváló hanggal - egy egész pályafutáson át nem tudott  igazán dönteni, melyik műfajhoz tartozzék. Ettől természetesen még jelentős személyisége  az operatörténetnek.

A közelmúlt kiváló tenorja, Gerdesits Ferenc szintén arról volt nevezetes, hogy rockzenészként kezdte és szintén párhuzamosan énekelt operát és rockot.