A feleségemmel a Csokonai Nemzeti Színházban  október 27-én este tekintettük meg Donizetti Szerelmi bájital c. vígoperáját.

Az opera arról szól, hogy a buta, de jólelkű Nemorino gyerek reménytelenül szerelmes a tehetős család lányába, Adinába. Amikor általános csodaszert áruló kuruzsló érkezik a városkába, Nemorino kétségbeesésében szerelmi bájitalt kér tőle, abban a hiszemben, hogy ha azt ő maga megissza, akkor Adina azon nyomban szerelmes lesz belé. Ennek (hamis) tudatában elkezd az eddigi könyörgés helyett magabiztosabban beszélni Adinával, ami gondolkodóba is ejti a lányt, s megindul a mulatságos félreértések sorozata, az érzelmek pedig érni kezdenek... Az utóbbihoz a vitéz katona, Belcore is hozzájárul, aki ugyancsak Adina után sóvárog. Végül persze Nemorino és Adina  egymáséi lesznek, a kuruzsló gazdagon távozik s a többi főszereplő is megkap valamit, amire vágyott.

Nemorinot Balczó Péter játszotta, különösebb hiba nélkül, ízlésesen énekelte el a szerepet. A "nagyágyú", Nemorino románca is magabiztosan, szépen sikerült. Balczó Péter kiváló színészi adottságokkal bír, ezeket most is kamatoztatta, de sohasem mértéktelenül. Csak halkan jegyzem meg, hogy Nemorino szerepe talán már nem a legjobbkor találta meg az énekest. Évről évre hallatszik ugyanis, hogyan erősödik a hangja, hogyan válik egyre teherbíróbbá, hogyan gravitál a súlyosabb Puccini sőt Verdi tenorszerepek felé. Egyszóval nagyon jó volt, de talán már nem annyira  - szuperkönnyed, csillogó - Donizetti-tenor módra.

Rendes Ágnes keltette életre Adinát, vonzó volt, korrektül hozta a közben szerelembe eső, érzelmes, lelkiismeretes leányt. Énekhangja szép színű és elegendő volt a szerephez, néha éreztem egy kis nehézséget a felső fekvésekben. Nála azért még elviseltem volna egy kis plusz komédiázást és egy kicsi javulás a magyar szövegmondásban üdvös lehetne.

Belcorét Fülep Máté személyesítette meg. Rá a miskolci Halott város óta különösen jól emlékszem, ahol a sztártenor Robert Dean Smith mellett állt helyt tisztességesen. Most is jó alakítást nyújtott. Szerintem lírai baritonja van, amelynek még egy kicsit egységesebb színűvé kell alakulnia.

A kuruzsló szerepében Cseh Antalt láthattuk, aki igazi vérbő alakítással örvendeztetett meg bennünket színészileg és hangilag egyaránt. Szép színű, basszbariton hangja szerintem nagy kincs, emlékeztet Sólyom Nagy Sándor hangszínére, amint II. Endre áriáját énekli Gertrúd teteménél a Bánk bán klasszikus TV-felvételében (mintha a későbbi operafilmen is ez a felvétel szólalna meg). Még sokat várhatunk tőle.

Fehér Éva Gianetta kisebb szerepében illúziót keltően ténykedett, tényleg próbára tette Nemorino szerelmét Adina iránt.

Mindig csodálom az operai kórusokat. Valaha csak énekelniük kellett, ma meg már mindent csinálnak emellett a színpadon. Ebben az előadásban is dicséret illeti  a kórust Gyülvészi Péter vezetésével.

Az előadást Gemza Péter rendezte, az eredmény korrekt, élvezhető este lett. Úgy vagyunk azonban, hogy ha a rendező modern felfogásban rendez meg egy operát, az a baj, ha pedig hagyományosan, akkor az. Nekem most az utóbbi volt a baj. Szerettem volna valamilyen áfogó, egyedi értelmezést látni, modernebb miliőt, több ízléses humort, kikacsintást stb. Dulcamara és a leány párosából a pálcát biztosan kihagytam volna. Nem ez a korszerűség. Érdekes, hogy a művet magyarul adták elő, nem pedig a manapság megszokott módon, az eredeti nyelvén.

Somogyi-Tóth Dániel magabiztosan és jól vezényelte a zenekart, igaz, azonban, hogy én operaelőadásokon - amelyek mégsem komolyzenei koncertek - meg sem próbálok a hangokon és tempókon lovagolni.

Összességében a Csokonai Nemzeti Színházban fellépő társulat (a fő szerepekben m. v.)  élvezhető Szerelmi bájitalt kevert. Mindenkinek javasolt, a hagyományos összetételt kedvelőknek pedig különösen.