A Duna TV tegnap este feltehetőleg élőben közvetítette a Placido Domingo 70. születésnapját köszöntő ünnepi koncertet a madridi Teatro Realból.

Szép volt, Domingo karrierjéhez méltó színvonalú fellépőgárdával, csak példaként: Dolora Zajick a Met első számű mezzója, Juan Pons és Bryn Terfel, a két világhírű bariton, Paul Groves, a neves amerikai lírai tenor stb. Nekem René Pape, a nagy német basszus tetszett a legjobban, Fülöp király áriáját énekelte Verdi Don Carlosából, nemcsak tökéletes hanggal, hanem igazi átéléssel is.

Az est igazi  "főszereplője", Placido Domingo, ezúttal a díszpáholyban foglalt helyet, a spanyol királyné társaságában. A végén azonban lejött a színpadra, s rövid beszédben megköszönte az ünneplést. Személyes hangú beszédében kitért arra is, hogy szeretne továbbra is énekelni az operaszínpadon, ahogyan eddig tette.

Placido Domingo ("domingo"  magyarul vasárnap) kétségkívül a XX. sz. egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb tenor énekese. Spanyol nemzetiségű, Madridban született, de Mexikóban nőtt fel, ott vált énekessé. Az ég gyönyörű, erőteljes, némileg baritonális színezetű  tenorral áldotta meg. Ezzel a hanggal szerepek rendkívül széles skáláját volt képes elénekelni, líraitól a hőstenorig.

A hősibb színezetű vagy hőstenor szerepekben a valaha volt legjobbakkal vetélkedett. Hallgassuk meg - A zöldszemű szörny c. bejegyzés után még egyszer - egyik legnagyobb szerepéből, Verdi Otello c. művéből a "Niun mi tema" (Ne féljetek) áriát, amelyet Otello Desdemona holtteste felett énekel, elbúcsúzik tőle, majd ő is megválik életétől. (A weblapon kattintsunk rá az ária címére.)

Daniel Snowman: Placido Domingo c. könyve (Zeneműkiadó, Budapest 1989) az énekes nagy korszakából mutat be egy szeletet. Kiderül belőle, hogy Domingo aktív, kiegyensúlyozott személyiség, aki képes a felmerülő problémákat súlyozni, s azokkal csak akkor foglalkozni, amikor mód van a megoldásukra is.  Személyiségéből, életviteléből következik, hogy rengeteget képes dolgozni: színházi fellépéseinek, hanglemez-, CD- és DVD-felvételeinek száma rendkívüli.

Domingo talán az utolsó sztár az opera világában, Gigli, Caruso örököse. (Vetélytársa, Pavarotti, már nincs köztünk.) A fiatal énekesek ma egészen más közegben nőnek fel. Lehetnek akár mindent elsöprő hangi és színészi  adottságaik, a sztárság ideje az operában - úgy tűnik - lejárt.

Domingo ma operai vezető, művészeti tanácsadó, karmester - de aktív énekes is. A tenor szerepek mellett néha baritonként is fellép. (Bevallom, sokakkal együtt én sem értem, az utóbbit miért teszi.) 

Apámmal hallgattuk annak idején a "három tenor" - Carreras, Domingo és Pavarotti - koncertfelvételét. Persze, mi is azon vitáztunk, ki volt a jobb. Apám azt mondta, ha már tenor, legyen valóban az: magas, világos, könnyed - Pavarotti. A nejem és én nem ezen a véleményen voltunk.

Bizonyára vannak/voltak olyan tenorok a három tenor nemzedékében, akik hangi adottságaik révén ugyanolyan sokra vihették volna. Ha nagyon akarnánk, még példákat is hozhatnánk.

De az kétségtelen, hogy Domingo művészetével, munkaszeretetével, közéleti tevékenységével és emberi tulajdonságaival nagyon is kiérdemelte mindazt az elismerést, amelyet pályája során kapott, többek között ezt a 70. születésnapi koncertet is, amelyet világszerte közvetítettek a televíziók.

Isten éltesse sokáig, családja, a zeneszerető közönség, az egész világ örömére.