Akit kiskorában nem kergettek az asztal körül, ha elhanyagolta klasszikus zenei tanulmányait, azt érhetik később e területen meglepetések. Így vagyok ezzel én is.
Tudtad-e, hogy Richard Straussnak a néven kívül nincs köze a bécsi Strauss-dinasztiához, a keringőkirály Johann Strausshoz? Tudtad-e, hogy a 2001: Űrodisszeia (2001: Space Odyssey) c. legendás film címzenéje nem más, mint R. Strauss Imígyen szóla Zarathustra (Also sprach Zarathustra) c. művének részlete. Természetesen más alkotásokban is előfordul, valahányszor az evolúcióról, a tudatra ébredésről vagy egyéb magasztos történésről van szó.
Ha az ember megnézi (lásd például Wikipédia) Richard Strauss műveinek listáját, tematikáját, életrajz nélkül is elhiszi, hogy nincs rokonságban a keringőkirállyal.
Ma R. Strauss egyik legtöbbet játszott műve a Rózsalovag (Der Rosenkavalier). Az opera (olykor vígoperának is nevezik) cselekménye elég bonyolult, nagyon tömören arról szól, hogyan pártol át az ifjú Octavian gróf a jóval idősebb, előkelő marsallné szeretője, a gazdag hadiszállító lányához, az ifjú Sophiehoz, s hogyan kénytelenek elfogadni ezt a tényt a többi szereplők.
Az opera elején a marsallné fogadást ad, s ekkor énekli el neki az olasz énekes - egy hódoló megbízásából - híres szerenádját (Di rigori armato il seno). Ez az ária nekem is az egyik nagy kedvencem. Egy régebbi, hagyományosabb rendezésben egy hosszabb jelenetet is megnézhetünk, melyben a marsallné rokonával, a házasságra készülő Ochs báróval beszélget, majd kezdődik a fogadás. Az olasz énekes a számláló 5:35 állásánál következik.
A - lírai, de meglepően értelmes és mértéktartó - szöveg arról szól, hogy acélozzam bár meg a szívemet, legyek elutasító s lázadjak a szerelem ellen, mégis egy pillanat alatt legyőzhet egy kedves szempár; a jégszív nem állhat ellen a tüzes nyílnak.
Az ének egyébként iszonyúan nehéz.
A rózsalovag az ifjú Octavian, aki a lánykérés jeleként ezüst rózsát visz Sophienak. Ekkor találkoznak először, az ifjú gróf ekkor ugyanis még nem magának kéri a lányt, hanem a bumfordi Ochs bárónak.
Octaviant rendszerint mezzo énekesnő játssza, a gróf ugyanis - ellentében például Ochs báróval - finom lény, annyira, hogy - szegény Ochs kárára - olykor nőnek öltözve kelt illúziót az operában.
Hallgassuk meg Sophie és Octavian kialakuló szerelmének kettősét az ezüstrózsa átadásakor, fiatal, tanuló énekesnők nívós, koncertszerű előadásában (lány a rózsával: Octavian, ekkor még rózsalovag; másik lány: Sophie).
Itt egy hosszabb színpadi jelenet, zenekarral: Sophie egyedül marad otthon, majd a számláló 4:0 állásánál belép a rózsalovag, s kezdetét veszi a kettős.
Miről énekelnek a rózsa átadásakor? Először arról, hogy miért is jött Octavian és milyen szép a rózsa, amelyet rózsaolajjal még illatossá is tettek. Azután egymásra terelődik a figyelmük, s ha jól értem (a szöveg meglehetősen költői), megtestesülni vélik a másikban korábbi ábrándjaikat; rádöbbennek, hogy ez egy csodás pillanat, amelyet halálukig nem felednek.
Én a kettős elején, majd később is előforduló, pár másodperces, disszonáns motívum miatt lettem Richard Strauss igazi híve. E motívum "betolakszik" a Wagner árnyát felidéző, kissé elvont, de melodikus zenébe, jelezvén, hogy e szerelem nemcsak örömöt hoz az opera szereplőinek - zeneileg pedig több évtizeddel előre mutat. A motívum visszatér az opera végén is, amikor a két szerelmes egyedül marad.
Zárjuk a marsallné I. felvonás végi töprengéseivel: Miért öregszik meg az ember, a nő, ha belül ugyanaz marad... S ha már kell, miért kell mindezt ilyen világosan látnunk... A zenén ismét mintha Wagner árnya suhanna át, de ez már valami személyre szabott, deheroizált, frivol felhangokkal átitatott, új dolog.
Olasz opera, francia opera, német opera vagy jó opera, kedves Olvasó?