Szomorú hír miatt jelentkezem: elhunyt Tréfás György basszista, a debreceni Csokonai Színház volt énekese, számos kitüntetés, elismerés birtokosa, a Halhatatlanok Társulatának Tagja.

Én az egykori debreceni Csokonai Színházban váltam operakedvelővé az 1970-es évek elején. Abban az időben a társulat egyik ékessége a vezető basszista, Tréfás György volt. Már akkor Liszt-díjas volt, amint a színlapok hírül adták.

Én persze - az operában szokásos elfogultsággal - Horváth Bálinttal, a tenorral, a hőssel azonosultam, elsősorban őt kedveltem, de őszinte csodálója voltam Tréfás György basszushangjának is. Tréfás minden előadáson biztos pont volt, a néző számára mindig emlékezetes produkciót nyújtott. Tőle hallottam a nagy basszusszerepek sorát Debrecenben. Hangja - a közép és mély fekvésben különösen - erőteljesen és gyönyörű, sötét színnel szólt.

Budapestről érkezett, de én már debreceninek láttam. Részt vett a város közéletében, ünnepségeken is énekelt. Egy időben gyakran megfordult a munkahelyemen is, ahová az ugyancsak ott dolgozó feleségéhez érkezett. Úgy tudom, végül ugyanazon a környéken is laktunk, volt szerencsénk arrafelé is látni őt.

Ugyanakkor nem ismertem személyesen, az emberről a legtöbbet Veiszer Alinda portréfilmjéből tudtam meg. Azt hiszem, ebből értettem meg, milyen is volt ő, tehetséges ember létére miért nem törődött igazán a nagy művészeti központok vonzásával, miért maradt - a turnékon, meghívásokon túl - mindvégig a jó, de mégis csak szerényebb lehetőségeket nyújtó Debrecenben.

Most eltávozott ugyan közülünk, de ahogyan bennem, úgy sok más emberben is tovább él az emléke, az, amit adott nekünk, amivel - a puszta szórakoztatáson messze túl - szebbé és jobbá tette életünket. Szerencsére maradtak felvételei is, azok számára, akik így kívánják felidézni a művészetét.

Legyen boldog örökké az égi operaszínpadon, művész úr.