Egy egészen korai bejegyzésben arról értekeztem, hogy az operában (ma még) nem szokás rekedt, karcos, "rockos" hangszínnel énekelni. Ezúttal megnézhetjük-hallgathatjuk, milyen is lenne ez.

A jelen bejegyzés illeszkedik a múltkorihoz is, amelyben eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha bizonyos énekesek nem a könnyű műfajt, hanem az operát választották volna érvényesülésük terepéül.

A görög isten pedig Demis Roussos, akit fénykorában illettek egyes rajongói ezzel a névvel.

A Rain and Tears (Eső és könnyek) c. száma kamaszkorom kedvenc "családalapító" lassú számai közé tartozott. Körülbelül itt kezdett igazán naggyá válni Roussos, még az Aphrodite's Child együttes tagjaként. Ez utóbbi másik tartópillére a később ugyancsak világhírűvé vált Vangelis volt.

És amikor Demis már egyértelműen a szórakoztatóipar világsztárja volt:   Goodbye My Love, Goodbye (Isten veled kedvesem, isten veled). Hát igen, nem egy rocksláger, de ki nem érzett így legalább egyszer az életben? Vagy ha még nem érzett is, biztosan fog. :-)

Amikor már elég nagy volt, Roussos úgy gondolta, megpróbálkozik az operával is. Több áriát is feldolgozott, itt kettőt mutatunk be.

A gyönyörű Barcarolle (Belle nuit, Csodás éj) Offenbach Les contes d'Hoffmann (Hoffmann meséi) c. operájából való, a velencei kurtizán palotájában eltöltött bűnös, de varázsos éjről mesél, azt vágyva, bárcsak sohase érne véget. Az operában egy alt (Nicklausse nadrágszerepében) és egy szoprán (Giulietta, a kurtizán) énekli.

Az Una furtiva lagrima (Egy forró könnycsepp) c. ária Donizetti L'elisir d'amore (Szerelmi bájital) c. operájának nagy slágere. Nemorino, az egyszerű ifjú legény énekli arról, hogy megcsillant a remény: az imádott lány (lény) viszontszereti őt.

No és összevetésül itt a Barcarolle  profi operaénekesek, Suzanne Mentzer és Denyce Graves előadásában, itt pedig Nemorino románca kedvenc - itt még fiatal, de máris nagyszerű - operai tenoromtól, Marcelo Alvareztől.

Mit szól az olvasó? Jó az opera Roussos-módra? Szabad könnyűzenei énekesnek az operába átrándulni? A fordított esetre is sort kerítünk egyszer. :-)

Szerző: alvarezfan1111  2012.02.23. 19:33 Szólj hozzá!

Címkék: offenbach jacques demis roussos hoffmann meséi les contes dhoffmann nemorino donizetti gaetano una furtiva lagrima barcarolle goodbye my love rain and tears

A bejegyzés trackback címe:

https://operazona.blog.hu/api/trackback/id/tr224187931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása