A jól ismert filmcímből kölcsönzök ezúttal.

Kedvencem, Marcelo Alvarez és barátja, Salvatore Licitra közel egyidőben kezdték pályájukat. Szépen haladtak előre, mindketten meghódították a világ nagy operaszínpadait, még a nagy Metropolitant is.

Közösen is készítettek a könnyű- és komolyzene határát összemosó cross-over felvételeket, bizonyára nagy sikerrel. Itt Bizet Gyöngyhalászok (Les pecheurs les perles, The Pearl Fishers) c. operájából halljuk előadásukban Nadir és Zurga kettősét (Au Fond du Temple Saint), könnyűzenei beütésekkel. Zurga bariton szólamát is tenor énekli, szerintem Alvarez. Szépen, de a legfőbb tanulság szerintem az, hogy milyen bravúrdarab ez egy bariton számára (is).

Ahogyan e blogban is írtam korábban, a kettősben a két barát visszaemlékszik arra a pogány papnőre, aki csodalényként jelent meg a templomban összegyűlt tömeg előtt, s akibe mindketten beleszerettek. De megfogadják, hogy ez a szerelmes emlék inkább erősíti majd barátságukat, mintsem eltávolítaná őket egymástól.

Alvarez február 27-én lesz 50 éves, ami fontos korszakhatár a legtöbb ember életében, hát még egy tenorénekesében. Viszonylag későn kezdett, nemzetközi karrierje mintegy 15 évre tekinthet vissza. Üstökösként robbant be a lírai tenorok világába gyönyörű, lágy hangjával, mégis energikus, férfias megjelenésével, színpadi alakjaival.

Sikeres lett, ma szinte mindenki hangfajának legjobbjai között tartja számon, többek között Pavarottihoz hasonlítják, ami már önmagában is érdem. De a hangja persze más, nagyobb  kaliberű, ha lírai is. Manapság főként "Verdiben utazik", még a hőstenor szerepnek elkönyvelt Manrico (A trubadúr, Il trovatore) és Radames (Aida) szerepeket is sikerrel elénekelte.  Egy napon még tán az Otellonak is nekiveselkedik... (Lásd a videókat a honlapján.)

Sok boldog születésnapot, még sok szép és sikeres fellépést, Marcelo!

Salvatore Licitra pedig már néhány hónapja nincs közöttünk. Honlapja szerint élt: 1968-2011. A  híradások szerint (1,2) hátul ülő barátnőjével motoron egy étterembe igyekeztek s balesetet szenvedtek. A barátnő sértetlen maradt, Licitra 9 napi szenvedés után elhunyt. Feltehetőleg azért történt a baleset, mert közvetlenül a baleset előtt agyvérzést kapott.

Pavarotti helyett ugrott be  a Metropolitan egyik előadásába, ezzel alapozta meg a nemzetközi hírnevét. Ezek után persze őt is Pavarottihoz hasonlították. Honlapján és a Yotube-on még számos felvétele megtalálható. Kétségkívül nemzetközi szintű énekes volt, sokak kedvence - én inkább Alvarezt választottam.

Nyugodjon békében, művészetét, a szép színházi esték emlékét  megőrzik rajongói s szerencsére ma már a felvételek is.

Az operaénekes jónéhányszor meghal a színpadon, s amikor már nem szerep többé ami történt, az emberi és művészi veszteség fáj nekünk, akik még itt vagyunk. Ebben a blogban is elbúcsúztattuk már Polgár Lászlót, Roxana Bribant, a szerző és szervező Petrovics Emilt.

Szomorkásra sikerült az ezévi első bejegyzés. Talán vidámabb lesz a többi, hiszen az operavilág azért működik, átalakul, megbicsaklik, viccel és elfelejt... Tőlünk függ, mire figyelünk oda?