Bármilyen vitatható is ez tudományosan, aligha  tagadhatjuk, hogy sok nemzethez asszociálunk különböző dolgokat, hivatkozunk azok tipikus képviselőire, megalkotjuk az azokra jellemzőnek gondolt kifejezéseket, szimbólumokat.

Sokszor - mondjuk egy-egy olimpia, foci világbajnokság, EU-elnökség vagy más esemény kapcsán - éppen az érintett nemzetek járulnak hozzá a róluk alkotott kép megerősítéséhez, egy-egy szimbolikus figura, dal stb. létrehozásával és reklámozásával.

No és persze rendszerint ott a nemzeti irodalom, festészet, szobrászat, zene stb. is, amelyekből - akarva akaratlanul - ugyancsak kirajzolódik egy kép a többi nemzet képviselői számára.

Így lesz hazánkból a csikós, gulyás és paprika országa,  így lesz például Oroszországból a tél, a füles sapka (usanka) országa, ahol a férfiember mahorkát szív, s ha mégis elolvad a hó, a Kalinka maját énekli kórusban.

Mármost vajon lehetséges és értelmes-e az ilyen értelemben vett nemzeti karaktert belerendezni az "idegen" operákba?

Az interneten nemrég belepillantottam a moszkvai Novaja Opera (Új Opera) színház honlapján bemutatott produkciókba, s erre is láttam érdekes kezdeményezéseket.

Különösen Donizetti Szerelmi bájitalának ("L' elisir d'amore") rendezését találtam érdekesnek a jelzett szempontból. Amúgy is nagyon figyelemre méltó lehet persze, amennyire a dolgot a bemutató videóból meg lehet ítélni.

Ezt az operát a legtöbben - érthetően - mediterrán környezetben képzeljük el. 

Ehhez képest a videó 3:00 számláló-állásánál megjelenik a férfi főhős, Nemorino (oroszos kiejtéssel Nyemorino), mint tipikus orosz férfiú, szállongó hóesésben, nagykabátban és füles sapkában. Leül kopott bőröndjére, rágyújt és szájában a cigivel énekelni kezdi románcát ("Una furtiva lagrima", Egy titkos könnycsepp) arról, vajon van-e rá remény, hogy az imádott lány, Adina (oroszosan talán Agyina) viszontszereti őt.

Telitalálat, a közönség behallatszó reakciója szerint is. De ne higgyük, hogy az énekes komolytalanul áll az áriához. Az előadása kicsit talán merev (hideg van, no :-) ) de egyebekben szerintem egészen kiváló, a világ bármelyik operaszínpadán helye lehetne.

Sokáig abban a hitben éltem, hogy az operák drámai szempontú, erőteljes újraértelmezése elsősorban a Nyugaton dívik. Most már - e webhelyet is látva - egyáltalán nem vagyok ebben biztos. Érdemes végignézni a színház honlapján a többi promóciós videót is. Láthatjuk például a Traviatából a csábos Violettát, amint - feltehetőleg a csillogó estély után - lábát lavórban áztatva koloratúrázik (:-) ), de láthatjuk a Borisz Godunov félelmetesen komor koronázási jelenetét is.

Szeretnék elmenni Moszkvába - kifejezetten "művészeti"  túrára. Például ebbe a színházba, megnézni néhány operát, továbbá végigjárni kedvenc regényem, A mester és Margarita még meglevő helyszíneit (úgy tudom, van épp ilyen túra).  Remélem, nem igaz, amit mondanak, hogy nagyon drága hely lett a turistáknak az oroszok fővárosa.

Bevallom, most nem jutnak eszembe igazán jellemző hazai példák a külföldi operák ilyen "magyarosítására". Néha Budapest vagy akár mondjuk Pécs vagy Szeged messzebb van, mint bármi... Amire emlékszem, az a politikai közelmúltunk belefoglalása - ez nem teljesen ugyanaz.

De talán az Olvasó segít. Természetesen még érdekesebb lenne látni, mire jutottunk vagy jutunk mi ebben az irányban. :-)