Léo Delibes Lakmé c. operája 1883-ban született, s "lekerekített", szép dallamaival, melodramatikus történetével színvonalas szórakozást kínál.

Egy indiai főpap, Nilakantha lányáról, Lakméról szól, aki papnő létére beleszeret a gyarmatosító angol sereg egyik fiatal tisztjébe, Geraldba, de a politikai helyzet s az eltérő hagyományok és kultúra nem engedi, hogy a fiatalok egymáséi legyenek. Akárcsak a blogban korábban már tárgyalt Norma esetében, itt is választania kell a női főhősnek a szerelme és a népe között, s itt is csak a halála hozhat megoldást.

Lakmé  egész élete összefonódik a virágokkal: apja szent kertjét őrzi, gondozza, Geraldot is itt ismeri meg,  s egy mérges illatú virágot használ fel arra is, hogy eltávozzon az életből, s így levezekelje a szerelmével elkövetett  "bűnét" népével szemben, s megszüntesse az ellenségeskedést az apja és Gerald képviselte két tábor között.

Az első felvonásban Lakmé és kísérője, Mallika gyönyörű kettőst énekelnek a szent kertben nyíló virágokról, a tavaszról, a tóról, a madárdalról. De azért a dalba beszüremkedik valami baljós előérzet is, amely kezdeti jókedve után erőt vesz Lakmén. Nem sokkal a dal után ismeri meg Geraldot. Beate Ritter, a Volksoper Wien fiatal szopránja (Lakmé) és Cornelia Sonnleithner mezzoszoprán (Mallika) koncertfelvételét látjuk. A duett francia eredetiben így kezdődik: "Viens, Mallika, les lianes en fleurs ... Dôme épais, le jasmin", gyakran hivatkoznak rá így is, angolul pedig természetesen  "Flower Duet".

A második felvonásban a város piacterére megyünk, ahol az álruhás főpap - aki rájött, hogy Gerald "betört" a szent kertbe - keresi a fiatal tisztet, hogy bosszút álljon rajta. Lakmét - szinte "csaléteknek" felhasználva - arra kéri, hogy énekeljen egy szép dalt. Erre következik a Csengettyűária, "Air des Clochettes", "Bell Song" vagy a francia kezdősorral: "Où va la jeune Indue?".

A dal egy legendát mesél el, amikor a dzsungelben kóborló, kitaszított párialány egy csodás idegent vesz észre, aki a dzsungelben sétál, s fogalma sincs a körülötte villogó szemekről, vérszomjas fenevadakról s egyéb veszélyekről. De amikor bajba kerül, a lányka ott terem, s csengettyűjével - amely varázserejűnek bizonyul -  elűzi a bajt. A megmentett idegen azonban, láss csodát, nem más, mint Vishnu isten, Brahma fia. Csodás álmot bocsát a lányra, s mert az megérdemli, felviszi magával az égbe. Ám a sötét dzsungel mélyén az utazók azóta is hallják olykor a varázscsengettyű dalát.

Az ária nagyon magas fekvésű, így igazi kihívás a szopránok számára. Különösen, hogy számos díszítést, koloratúrát tartalmaz, amelyeket technikailag nagyon nehéz elénekelni. A koloratúr-szerepekben a szopránok úgy énekelnek, mintha madár csicseregne, csengettyű szólna, fuvolafutamok lebegnének. Ebben az áriában is az erdő madarait, a csengettyűt lehet remekül utánozni, megeleveníteni. Különösen figyeljünk a hihetetlenül magas de egyben gyönyörű záróhangra.

Frederique Varda, a fiatal francia szoprán játszik és énekel egy színielőadás videófelvételén. Körülötte a piactéren bámuló hallgatóság. Technikailag kicsit jobb Varda puszta hangfelvétele, amelyet szintén  meghallgathatunk. Ugyancsak jó minőségű az a koncert-videó is, amelyen - a korábban már látott - Beate Ritter énekli a csengettyűáriát.

Az Olvasó bizonyára megtalálja a legnagyobbak felvételeit is. Nagyszerű Lakmé volt például a klasszikus Lily Pons, minden idők legnagyobb koloratúrszopránja (amennyire ilyet mondani lehet), Edita Gruberova vagy valamivel ifjabb, menő pályatársai, Natalie Dessay, Elizabeth Futral stb.

A szakértők biztosan tudják, miért alkotta meg Delibes úgy mindkét korábbi áriát, hogy úgy tűnjön, vége van, amikor még nincs ám. Látható, hallható a felvételeken, hogy a közönség egyszer-egyszer bele is tapsol a művészetbe. A jó elnyeri jutalmát. :-)

Hát, nincs sok eredetiség a történetben, ugye? Varázsfuvola, varázscsengettyű, isteni bevatkozás, meg minden... Nem sokkal utána már jött a mérföldekkel modernebb Puccini sőt Richard Strauss és a dolgok lassan összekuszálódtak... De az édenkert, a keleti álom mégis olyan vonzó, nézze meg az olvasó a teljes operát.

Én élőben sok-sok éve láttam a Lakmét a Csokonai Színházban. Ha jól emlékszem Pelle Erzsébet volt Lakmé, de erre már nem esküszöm meg. Nagyon megváltozott a világ azóta.

Lírai szoprán, koloratúrszoprán vagy drámai szoprán? Melyiket szereti az olvasó?