A zöldszemű szörny - mint mindannyian tudjuk - a féltékenység. Shakespeare Othello c. drámájából terjedt el a kifejezés, amelyben az intrikus Jago elhiteti Othelloval, a vezérrel, hogy fiatal felesége, Desdemona megcsalja őt, s végül Othello megöli Desdemonát. De még megadatik neki, hogy megtudja: Desdemona ártatlan volt, ő pedig ostoba játékszere egy cselszövésnek. Mint egyszerű, kemény katonaember, nem talál más kiutat: megöli saját magát is.
Persze, vannak az ügynek bonyolultabb dimenziói, Othello és Jago cselekedeteit lélektanilag is számosan elemezték már. Mi azonban ismét a zenét hívjuk segítségül, hogy elmondja a szavakkal (csaknem) elmondhatatlant.
Verdi Otello c. műve a hosszú időt megélt, óriási életművet hátrahagyott mester utolsó előtti operája. Az 1887. évben mutatták be a milánói Scalában. Az opera cselekményének lényege az, amit az előbb már leírtam. A zenét három részleten keresztül mutatom be.
A mű kezdetén Otello a muzulmánok elleni győztes hadjáratból tér haza Ciprus szigetére, ahol Velence helytartójaként szolgál. Képzeljük el, hogy amint a tomboló viharban hajója kikötött, ő pompás öltözetben, a vihart is uralva, megjelenik a fedélzeten, s az alant hullámzó tömegnek bejelenti, hogy győzött a muzulmán hajóhad felett: az oszmán gőgöt magába temette az ár, s akit a kard nem, azt elpusztította a tenger. ( A történet természesen nem a mobiltelefonok korában játszódik, amikor már előzőleg küldhetett volna egy sms-t. :-) ).
Az ekkor énekelt áriája: Örvendj népem! ("Esultate!", "Rejoice!") A szűkebb értelemben vett ária mindössze fél perces, de - a meggyőző előadáshoz - irtózatos hőstenor hangot igényel. Nagyon meg kell fontolnia minden tenornak, hogy belekezd-e ebbe és általában az Otello eléneklésébe. A minimum, amit elbukhat: a siker; a maximum: a hangja és a további karrierje. Olyan legendás énekesek kedvenc szerepe (volt) mégis az Otello, mint Ramón Vinay, Mario Del Monaco vagy Placido Domingo.
Itt először a fiatal feltörekvő tenor, Efe Kislali előadásában hallhatjuk (az oldalon keressük meg a linket és kattintsunk rá). Az énekes, neve ellenére nem magyar, hanem, akik ellen Otello is küzdött: török. :-) Placido Domingo alakítását pedig videón idézzük ide.
A következő szemelvény az I. felvonás végén Otello és Desdemona kettőse: Most a sötét éjben ("Gia nella notte densa", "Now in the dark night"). Amikor a hazaérkezés és fogadás körüli felfordulás véget ért, Otello és felesége, Desdemona egyedül maradnak, s örülnek a viszontlátásnak. Már beteljesült, érett s mégis eleven szerelem köti össze őket, s a kettősben felidézik megismerkedésüket, közös történetüket:
Otello: Megszerettél engem, mert szerencsétlen voltam/S megszerettelek, mert megszántál engem
Desdemona: Megszerettelek, mert szerencsétlen voltál /S megszerettél engem, mert megszántalak.
Otello csókot kér Desdemonától, s ez a - kissé kiugró, igazán szívszorító, sokat sejtető - motívum még szerepet kap később. Nálunk Johan Botha (Otello) és Nuccia Focile (Desdemona) énekel (az oldalon indítsuk el a lejátszást). A csók-motívum a számláló 7:02 állásánál következik ("un baccio...").
Én nagyon modernnek hallom ezt a kettőst, és csodálom az idős Verdit, hogy így haladt a korral. Puccinival ellentétben itt nincs nyugtalan lobogás, mégis: ritkán hallani a kötődés, az örökké egymásnak és egymásért élés ilyen érvényes kifejezését.
És végül Otello áriája, amikor már minden bevégeztetett: Desdemona halott, a végzetes cselszövésre fény derült, s tovább élnie lehetetlen. Miután tőrével ledöfte magát, Otello haldokolva még eléri Desdemona holttestét és csókkal búcsúzik tőle. A dallamban pedig megjelenik a korábbi szerelmi kettős csókmotívuma. Nekem itt válik nehézzé a szívem, itt dermeszt meg a visszavonhatatlanság szörnyű érzése. Ne féljetek ("Niun mi tema", "None should fear me"), Placido Domingo énekel (az oldalon indítsuk el a lejátszást).
Miután ezt az ismertetést szépen kigondoltam, az NPR zenei csatorna weblapján megláttam, hogy egy helyen ők is pontosan e három áriával mutatják be a művet. Hát ki itt az operaszakértő, ha nem én? :-)
