Szeptember 19-én vasárnap elhunyt Polgár László (1947-2010), a nemzetközi hírű basszista. Halálát számos sajtóorgánum adta hírül. A Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti.

Hosszú hazai operaházi tagság után 1991-ben az Opernhaus Zürich tagja lett, ahol világhírű énekesekkel, karmesterekkel, rendezőkkel dolgozott együtt - végül is, ő maga is világsztár volt, operai értelemben persze. Az Opernhaus Zürich honlapja ugyancsak hírt ad Polgár László elhunytáról.

Sajnos, élőben mindössze egyszer hallhattam, a 80-as évek végén, vidékről nem könnyű az Operaházba feljutni. Wagner - rekord hosszúságú - Parsifaljában énekelt. Olcsó jegyünk volt, messze ültünk a színpadtól, valahol fenn a karzaton, de őt mindig gyönyörűen lehetett hallani.

Ahogyan én hallottam, meleg, "barna" tónusú basszusa volt, nem az a "kormos" basszus, ami talán gyakoribb a vezető énekeseknél. Így tudhatta természetes módon tolmácsolni - a fenségesség mellett vagy inkább helyett - Sarastro vagy Fülöp király mélyen emberi vonásait is. Nem "erőlködött", nem "dolgozott", a technika nem látszott és nem hallatszott nála, csak az eredmény, a gyönyörű, ízléses és stílusos ének.

Utólag úgy rémlik, Polgár igazi nagyságával hazai pályafutása alatt nem is igazán voltam tisztában, hozzánk, vidékre, más - nyilván szintén jó - basszisták, bassz-baritonok híre-neve inkább eljutott.

Egy 2004-es interjúját láttam tegnap éjjel a TV-ben, s ebből - valamint más megnyilvánulásaiból (lásd pl. ezt az interjút) - ítélve, kiegyensúlyozott, de érzékeny és igényes ember lehetett.

A Youtube egyik felvételén Paminát, a Varázsfuvola ifjú hősnőjét - akinek a daliás Tamino a kedvese - oktatja, mint Sarastro, a bölcs és jó főpap. Óvón átkarolja, a lány hozzábújik. A felvételhez fűzött egyik - feltehetőleg hölgytől származó - komment: Tudod mit, Tamino, a csudába veled... Vajon nevetett vagy bosszankodott (volna) ezen?

Őrizzék meg a felvételek s az emlékezetünk sokáig.